Bolyki Pince, Egri Pinot noir 2013

2017. június 20.

20170602_162358_1.jpg

A fajtának megfelelő világos piros, meggyléhez hasonlító színű ital. Illatában a gyümölcsöket frissen szedett málna, szamóca, piros ribizli képviselik, de megjelennek a visszafogott hordózásból származó jegyek is, mint a szegfűszeg és a fahéj.

{ tovább » }

Kamocsay Jr. móri újrakezdése

20170602_151049.jpg

Kamocsay Jr. Pince
Kamocsay Ákost, akinek a neve összeforrt a Hilltop Borszattal, minden borkedvelő ismeri. Fiát, ifj. Kamocsay Ákost is a borász pályára állította, aki többek között Dél-Afrikában és Kaliforniában gyűjtötte a tapasztalatokat.
2005-ben már saját pincészetet vezetett Móron, amely a kezdeti sikerek után mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A belépő tulajdonostársakkal nem voltak azonos hullámhosszon, ezért Ákos Jr. más pincéknél próbált szerencsét. 2013 ót újra saját pincét visz Móron, illetve balatoni területekről szüretelt szőlőből is készít bort.

{ tovább » }

Bíró és Fia Pince, Egri Chardonnay 2015

biro.jpg

Bíró Attila neve elsősorban a vízilabda világából lehet ismerős. Egri születésűként természetesen az egri csapatban, majd a Ferencvárosban pólózott, de légiósként megfordult Olasz-, Török- és Görögországban is. Pályafutása végével edző lett, jelenleg a magyar női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, 2016-ban a magyar válogatottal Európa-bajnoki címet nyert.

{ tovább » }

Mad Scientist, avagy a tudomány tisztelete, de a határok feszegetése

20170516_132019_1.jpg

A magyar kisüzemi sörforradalom megállíthatatlanul terjed! Áldott pillanat ez, hisz a kezdetektől szemlélői lehetünk a fejlődésnek: „kézműves” főzdék, gerillafőzők, bérfőzők, kisüzemi főzdék jelentek és jelennek meg rohamos gyorsasággal és komoly innovációkkal.
Az Őrült Tudósok egy éve robbantak be a köztudatba a Jam 72 nevű sörükkel. Závodszky Gergő (gépészmérnök), Szilágyi Tamás (pszichológus) és Tarján Csaba (biomérnök), mind diplomás fiatalember, nagy fába vágta a fejszéjét, amikor valami különlegeset akartak gurítani a sörpiacon. Hárman dobták össze az induláshoz szükséges 90 millió forintot, amelyet banki kölcsönből raktak össze.

{ tovább » }

Kékfrankos duó - szeretem

20170523_095652.jpg

Szent Donát, Csopaki Kékfrankos 2015, Magma
Kovács Tamásék családi vállalkozása 2001-ben kezdte meg munkáját, kárpótlásként kapott földeken és már az első évjáratok nagy visszhangot váltottak ki a borkedvelők körében. Mára 10 hektárosra nőtt a birtok, amely 2005-ben egy magas szintű konyhát is nyitott Szent Donát, majd Márga néven. Évente 25-30 000 palackot készítenek a csopaki, tihanyi és káli-medence-beli ültetvényeik terméséből. A Csopaki Kódex kezdeményezés alapító tagjai. Különleges termőhelyeiket spontán erjesztésű borokkal igyekeznek bemutatni.
A kékfrankosuk a tihanyi Lapi-dűlő termése, ahol bazalt tufa és mészkő alapkőzeten nyirok, lösz és agyagtalaj található. A legtöbb borukhoz hasonlóan spontán erjedt nyitott kádakban, majd 10 hónapot töltött francia hordóban.
A pohárba szagolva piros bogyós gyümölcsök és izgalmas fűszerek bomlanak ki, amely mellé az ásványosság különleges extrával szolgál.
Megkóstolva feszes, kiváló textúrájú bor, lendületes savakkal és érett, elegáns tanninnal. Az alkohol szépen integrálódott a borba. Kiváló egyensúlyt mutat. A gyümölcsök mellett az ásványosság és a szerecsendió, bors, fahéj alkotta fűszeresség vezeti az ízeket. Már most is szép bor, de két-három év múlva ér fel a csúcsra. 6,5 pont

 

20170522_135208.jpg

J&J Pince, Egri Kékfrankos 2012 Nagy-Eged
Az egri pincét John Szabó, a kanadai születésű, de magyar felmenőkkel rendelkező Master Sommelier valamint az orvos és borász Dr. Stumpf János alapította. A közös projekt indulásakor elhatározták, hogy csak kékfrankos, vagy kékfrankos alapú borokat készítenek. Az éves mennyiség 500 karton, amely csak export piacokra kerül.
40 éves tőkéket művelnek a 15 hektáros területükön, amely a Nagy-Eged-hegy dűlő és a Sík-dűlő között fekszik egy magas mésztartalmú altalajon. Kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon, furmint, sauvingon blanc, pinot noir fajtákkal dolgoznak. A spontán erjesztés hívei, mert a szőlőben rejlő lehetőségek így tudnak kiteljesedni. 500 literes hordóban érik a bor, átlagosan 20 hónapig, majd szűretlenül kerül palackba.
A 2012-es kékfrankos vonzó illatában a piros bogyósok és az édes fűszerek keverednek. Megkóstolva a gyümölcsösség és az egyensúly jut eszembe elsőre. Jó arányokkal rendelkező bor, amelynek vannak mélységei, de semmi nem túlzó benne. A tanninok szépen simulnak a bor szövetébe, az alkohol is moderált. Kifejezetten jó inni, szép bor. 6,5 pont

 

Melnik 55

20170517_210146_1.jpg

Logodaj Borászat: Melnik 55, 2015
1994-ben alapított pince, amely Bulgária legnaposabb és legmelegebb területén, a Struma-völgy borvidéken található. Riccardo Cotarrela, egy olasz tanácsadó borász felügyeli a szakmai munkát. A mediterrán klímájú borvidéken több szőlőfajta is megtalálható, amely csak a Struma-folyó vidékére jellemző, mint a korai melnik vagy a rouen.
A korai melnik (más néven melnik 55) egy hibrid, amely kiválóan működik a homokos, agyagos meleg talajon is. A Bulgária szerte elterjedt, meglehetősen kései érésű melnik szőlőfajtát összehozták a valdiguié, durif, jurançon and cabernet sauvignon fajták pollenjével.
Közepes érésű, közepes fürtű, vékony héjú fajta, amely általában szeptember második felében érik.

{ tovább » }