10 évesen a csúcson

2016. október 15.

20160908_160700.jpg

Simonsig Borászat, Chenin blanc avec chene 2006
Dél-Afrika egyik legnagyobb és legismertebb pincészete a Simonsig. Az ős, Jacques Malan, francia huganotta 1688-ban érkezett és kezdett szőlőművelésbe. A Simonsig birtok címke alatt mégis csak 1968-ban jelent meg bor. Ők készítették az első chardonnay és rajnai rizling borokat Dél-Afrikában, de ők alkották meg a Methode Cap Classique-ot, vagyis az első itteni palackos erjesztésű pezsgőt.
1971-ben alapítói voltak a Stellenbosch Borútnak is. Frans Malan, pedig az év borásza volt 1977-ben.
Ma 211 hektárt művelnek.

A chenin blanc a franciaországi Loire-völgyben honos, de Dél-Afrikában, új hazájában is igen jól működik.
Egy régi évjárat bora jutott a poharamba az IFDT készletéből. Ebben az évben lassan ért be a chenin, ezért elhúzódott a szüret,  február 22 – március 6 közt szedték a szőlőt. Volt olyan fürt, ahol megjelent a botrytis is.
A korának megfelelően már kissé mélyebb színű, mély arany árnyalatot mutat. Különlegesen gazdag az illat, amely méhviasz, méz, virágpor, hárstea, aszalt sárgabarack, vilmoskörte, édes fűszerek vonalon mozog. A korty száraz, megfelelő savakkal, közepes testtel, közepes alkohollal. Krémes érintés. Az édes gyümölcsök és a diszkrét hordós aromák szépen összeértek a 10 év alatt. Az utóízt nem éreztem olyan hosszúnak, mint amit elvártam volna a kortytól. Szép bor, most van a csúcson, nem érdemes tovább tartogatni. 7 pont

A bejegyzés trackback címe:

https://abormegen.blog.hu/api/trackback/id/tr5711802877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.