A kövek íze

2017. szeptember 15.

20170906_193002.jpg

Tóth Péter Pincéje / Kőfejtő
A somlói borospalackok idén is nagy számban nyíltak ki a Gellért Szállóban megrendezett bemutatón. A „nagyok” most sem okoztak csalódást, de számomra egy mikrobirtok tételei voltak igazán érdekesek.

Tóth Péter 0,5 hektáros birtoka a Somló hegy nyugati oldalán található az azóta már nem működő kőfejtő mellett. A borász elmondása szerint, esetében „öröm borászkodásról” beszélhetünk. A 2011-es Kőfejtő Cuvéevel robbant be a köztudatba, amelyet Budapest Borának is megválasztottak. A rendezvényre három frissen debütáló bort hoztak.

Somlói Olasz rizling 2016
Alig pár hete palackozott bor, amelynek fele hordóban, fele tartályban erjedt. Finom illata körtét, sárga almát, birsalmát és sósságot vonultat fel. Tiszta, egyenes vonalvezetésű korty, határozott savakkal, közepes testtel. Meglepően „kész” van, annak ellenére hogy fiatal és ráadásul nemrég palackozták. Kicsit még rendeződnek az alkotóelemek és legalább egy ponttal még többet fog érdemelni. Most 5,5 pont.

Somlói Juhfark 2016
Lassan nyíló illat, amely idővel ásványos, citrusos, körtés, birses karaktert mutat. igazán férfias bor, kemény savakkal, közepes testtel, nem túlzó alkohollal és közepes lecsengéssel. Citrusok és sós ízek határozzák meg a kortyot. Bébi állapotban kóstoltuk, nagy fejlődési lehetőségeket tartogat. 6 pont

Kőfejtő Cuvée 2015
Olasz rizling, juhfark és hárslevelű házasítása, amely hordóban erjedt és pihent.
Annyira ásványos, hogy a pohárba szagolva a gyufa és a foszfor jutnak eszembe. Természetesen ezek a jegyek őszibarackkal, zöld almával, sárgabarackkal egészülnek ki.
Szép felépítésű, feszes szerkezetű, határozott savú bor. A borvidék minden jellegzetességét megmutatja, miközben még mindig csak élete elején jár. 6,5 pont

A bejegyzés trackback címe:

https://abormegen.blog.hu/api/trackback/id/tr612827832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.