Kadarka, a szabadság bora

2019. március 26.

20190315_170803.jpg

Kézdy Dániel nem tud a fenekén ülni és én azt hiszem, ezzel mi, a borkedvelők járunk a legjobban. Ugye elég, ha csak a furminttal vagy a hárslevelűvel kapcsolatos nagykóstolóit említem?
A Dani és családja által megvásárolt és felújított budakalászi Kálvária Pince mindhárom ágában fantasztikus készletek, különleges magyar borkincsek rejtőznek. Természetesen nem öncélúan összerakott projekt ez, hiszen Dani rendszeresen tart itt kóstolókat a hazai és a külföldi érdeklődők csoportjainak.
Március 15-én kadarka kóstolóra voltam hivatalos a Kálvária Pincébe többedmagammal. Daninak szívügye ez a hányatott sorsú fajta, ezért legújabb ötletének a kadarka áll a középpontjában. Szeretne hagyományt teremteni és arra ösztönözni a kadarkakészítő borászokat, hogy a forradalom kitörésének napján nyissák ki a pincéjüket, mutassák meg kadarkáikat.


A Kadarka a szabadság bora, nevű rendezvényt két belövő borral nyitottuk:

Orsolya Pince, Kadarka Variációk 3-as verzió, 2017
Túlérett cseresznye, cigánymeggy, szilva, fahéj, szegfűszeg az illatban. Közepes testű bor, finom szemcsés tanninnal, krémes textúrával. Az édes érzet vezet végig a boron. A túlérett jegyek ízben is megjelennek, de inkább a finom fűszerek uralkodnak. 6 pont

Takler Pince, Szekszárdi Kadarka 2017
A fajtához illő visszafogott szín. Illatában szamóca, málna, meggy, piros ribizli fedezhető fel némi fűszerességgel kiegészítve. Könnyed, lezser, de számomra izgalommentes. Lendületes savak, minimális tannin, zöld fűszerek. Rövid finis. 5 pont

 

A belövő borok után a kóstoló két borász vendége mutatta meg a kadarkáit. A hajósi Sziegl Pince 2012-ben mutatkozott be az első évjáratával. Sziegl Balázs és felesége Petra 5 hektárról készítik a boraikat. Természetesen dűlős, limitált palackszámú borokat kóstolhatunk tőlük.

Sziegl Pince, Hajósi Kadarka, Herrerberg 2017
A Herrerberg dűlő 0,5 hektárájáról 1800 palack készült. P9-es klón, bakműveléssel. A laza szerkezetű, magas kvarcitarányú homokon P9-es klónt művelnek, bakműveléssel. Nyílt kádas erjesztés, csömöszöléssel..
Kedves és behízelgő illatában finom fűszeresség, herbák, cseresznye, piros szilva jelennek meg. Élettel teli korty, élénk savakkal, közepes testtel, finom tanninnal. A korty intenzitása megfelelő, izgalmas bort ad. Szép fűszerkészlet és piros gyümölcsök határozzák meg az ízképet. 6 pont

Sziegl Pince, Hajósi Kadarka, 2017 Kolostordomb
A 70-80 éves ültetvény termése 8 napig spontán erjedt, gyakori csömöszölés mellett. A hordóban bomlik le az almasav, majd jön a finom seprőn tartás. Összesen 280 palack
Nagyon világos, rosé szín. Közepesen intenzív illatában cseresznye, szamóca, piros ribizli, fűszerek, kevés gyógynövény fedezhető fel. Megkóstolva könnyed szerkezetű, légies bor alig érezhető tanninnal és visszafogott alkohollal. Édes fűszerek vezetik a kortyot szamócával, málnával. Finom és kedves. 6,5 pont

Sziegl Pince, Hajósi Kadarka 2016 Kolostordomb
300 palack készült a Kolostordomb korábbi évjáratából.
Kicsivel pirosabb színű bor. Intenzívebb illatában málna, piros ribizli, puncs, cseresznye, pici gomba és finom fűszerek. Kifinomult struktúrájú, egyensúlyos bor lendületes savakkal. Az édes gyümölcsök melletti fűszerek élményt nyújtanak. 6 pont

 bb.jpg

A kóstoló másik vendége ifjabb Vida Péter volt, aki szintén három kadarkát mutatott nekünk.

Vida Pince, Szekszárdi Kadarka 2016 Bonsai Öreg Tőkés
Valóban öreg tőkék termése, hiszen 1920-ban telepítették. A tétel fele kapott két hónapos hordós érlelést, a másik fele tartályban volt.
Földes, gombás jegyek vezetik az illatot, de megjelenik némi szamóca, fahéj, szegfűszeg, tejcsoki. Határozott savak, lendületes korty, közepes test. 6 pont

Vida Pince, Szekszárdi Kadarka 2015 Öreg tőkék
Finom fűszerek uralják az illatot szilvával, fekete cseresznyével, málnával kiegészülve. Elegáns, egyensúlyos, vibráló korty. Finom szemcsés tanninszerkezet, jó struktúra. Izgalmas és sokrétű bor, a közepesnél hosszabb lecsengéssel. 7 pont

Vida Pince, Szekszárdi Kadarka 2013 Öreg tőkék
Narancsba hajló árnyalatú bor, amelynek illatában visszaköszön a palackérés. Füge, datolya, aszalt szamóca, tejcsoki, friss dohány, cédrus, füst adja az illat izgalmát. Egyensúlyos korty, szép savakkal, közepes testtel. Tejcsoki, fahéj, szegfűszeg, füge, aszalt szamóca, szilva. Szép, érett bor. Megosztó volt, de nekem tetszettek a tercier aromák. 7,5 pont
A két borászat izgalmas tételei után további 11 kadarkát kóstoltunk, amelyek leírásait egy következő posztban teszem közzé.

Köszönöm a meghívást Kézdy Dánielnek!

A borászok fotóit Németi Sándortól kaptam, köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://abormegen.blog.hu/api/trackback/id/tr5314717185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása