Új felfedezés pálinka fronton

2018. szeptember 16.

20180830_124559_0.jpg

 

Trispirit Kézműves Pálinkaház
A pálinkaház 2016-ban alakult, célja, hogy a legmodernebb eszközökkel, de manufakturális szemlélet alapján készítse el pálinkáit. A jelenlegi választékot az egyik tulajdonos, pálinka sommelier, Kókány Tamás mutatta be. A Sericum sorozat öt tagjáról írok most, de jön majd a folytatás is.

Sericum Sorozat

Royal Gála Anakin Almapálinka 2017
Az eredeti alap Gála fajtát 1934-ben nemesítették Új-Zélandon. Az Anakin, egy kisebb méretű változat, amely így koncentrálja az illat és íz anyagokat magában.
Nagyon intenzív és rendkívül fajtajelleges illatban és ízben is. Szinte kiugrik a pohárból, mégsem közönséges. Megkóstolva is elegáns, nagyon tiszta és intenzív. Harmonikus ital. 351 palack (0,375l) készült belőle 7 pont

Tokaji Sárgamuskotály Aszú szőlőpálinka 2017
A világ legősibb szőlőfajtái között számon tartott sárgamuskotály Tokajba is fontos szerepet játszik. Ez a pálinka fele részt egészséges szőlőből, fele részt aszúsodott szemekből készült. Négy hónapon keresztül erjedt acéltartályban. Összesen 181 palack (0,375l) készült belőle.
Intenzív illatában elképesztő izgalmasan keveredik a muskotály parfümössége és az aszú szemek azonnal felismerhető karakteres illat világa. Szinte bele lehet harapni.
Kóstolva, először szinte elfelejtem, hogy alkoholt iszok, annyira gyümölcsös. fűszeres, izgalmas a korty. Később megérkezik a finoman melegítő alkohol. Izgalmas egyensúlyos nagyon sokáig a szájban maradó élmény. 8 pont

Stanley szilvapálinka 2017
Az USA-ból származó szilvafajta, amely a 80-as években terjedt el hazánkban.
Visszafogottan elegáns illatában marcipán, édes fűszerek, vanília, pici medvecukor bontakozik ki.
Selymes érintésű, határozott alkoholt mutató, kifejezetten markáns és karakteres, nagyon izgalmas ital. Ízében is marcipán, aszalt cseresznye és édes fűszerek nyilvánulnak meg. Nagyon hosszú lecsengésű. Mennyiség: 328 palack. 7 pont

Piros vilmoskörte pálinka 2017
Összesen 226 palack készült ebből a pálinkából.
Nagyon intenzív, mégis elegáns, nagyon tiszta illat: zöld alma, sárga alma, körte, birs, őszibarack.
Megkóstolva puhán terül szét a nyelven. Olajos, krémes texturát mutat. Az alkohol szépen integrálódott az italban. A friss gyümölcsök intenzíven tobzódnak a nyelven. Érintésnyi marcipános jeggyel búcsúzik. 8 pont

Cabernet sauvignon szőlőpálinka
A világ legismertebb szőlőfajtájának nem a törkölyéből, hanem a gyümölcséből készült, 508 palack
Illatában őrölt paprika, keleti fűszerek, gyógynövények fedezhetők fel. Karakteres ital, kifejezetten melegítő alkohollal és fanyar ízképpel. 6,5 pont

 

Nagyon fajtajelleges, finom, részletesen kidolgozott pálinkák! Élmény kóstolni!

A bejegyzés trackback címe:

https://abormegen.blog.hu/api/trackback/id/tr5414237997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása