A mosonmagyaróvári egyetemi kar 2021-ben megválasztott borai

2022. szeptember 07.

img_5205.jpg

Közeledik a 3. Vinóvár, azaz a mosonmagyaróvári három helyszínes borfesztivál időpontja ezért két bor erejéig visszaidézem a 2021-es eseményt. A sétáló kóstoló mellett szakmai rendezvényekre is sor került, többek közt megválasztották a város és az egyetem borát. A Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróvári Karának fehérbora a tokaji Holdvölgy pincészet 2018-as Meditation bora, azaz száraz furmintja lett a Király-dűlőből. Az egyetem vörösbora a pannonhalmi Tar Pincészet 2018-as évjáratú cabernet franc bora. Újra megkóstoltam a két tételt:

Holdvölgy Borászat, Tokaji Furmint 2018, Király dűlő, Meditation
A Holdvölgy Borászat 1992-ben telepítette az ültetvényét a Király dűlőben, Mád egyik legizgalmasabb termőhelyén.
A közepesnél intenzívebb illat egyértelműen elárulja, hogy furminttal van dolgunk (a nemzetközi piac ismerői itt még Chenin blancra gyanakodhatnak). Citrusok, grapefruit, fehér virágok, őszibarack, körtelé, sárga alma, pirított napraforgómag, ázott kő, sós fuvallat, némi vanília és toast izgalmas elegye szagolható ki a pohárból. Ízvilágát is a fenti aromák határozzák meg: grapefruit, citromhéj, sárga alma, körte, krétás meszesség, kevés pirított mag. Kifejezetten masszív savgerinc ad vázat, az egyébként nem törékeny bornak. Jól integrálódott alkohol mellett tud lendületes és tartalmas lenni. Lecsengése sokáig megmarad. Még mindig nagyon fiatal bor, nagy érlelési potenciállal.

Tar Pince, Pannonhalmi Cabernet franc 2018
1988-ban alapított pince, amelynek első ültetvénye egy olaszrizling telepítés volt. A mára 65 hektárosra nőtt pannonhalmi pincét Tar István vezeti. A pince fehérborhangsúlyos, de most egy vörösbor kapott figyelmet.
Friss, gyümölcshangsúlyos (meggylé, cseresznye, szeder, piros szilva) illat, amelynek élvezetét csökkenti a porosság és egy leveszöldséges vonal. A korty filigrán és könnyed, savban gazdag, alkoholban és tanninban visszafogott. Nincs túláradó karakter, ami kiemelkedne. Sok fanyar piros bogyós gyümölcs mellett füst és kesernyésség jelzi a hordóhasználatot.

A bejegyzés trackback címe:

https://abormegen.blog.hu/api/trackback/id/tr7417926457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wine underground 2022.09.08. 13:24:15

Jó borok ezek, a Tar hétköznapi öröm, a Holdvölgy ünnepi ital!
süti beállítások módosítása