Halász-féle ausztrál est: RELOAD

2018. augusztus 06.

halasz_est.jpg

 Halász Attila egy év kihagyás után tartott újra kóstolót Budapesten. Az ausztrál borokat ezúttal félig szakmai, félig „stand-up” stílusban mutatta be. Előadásmódján mit sem változtatott a kényszerűségből kihagyott egy év. A korábbi évek beszámolói itt, itt és itt olvashatók. 

Íme a 2018-as borsor:

bor_1.jpg

Teusner Borászat, Righteous, Barossa Grenache 2009
Kym Teusner és Michael Page alapította a borászatot 2001-ben. A kezdetekkor egy kivágásra ítélt 85 éves barossai grenache ültetvényt mentettek meg nem kis anyagi áldozatok árán. Ezzel a lépéssel meg is határozták az útjukat: megvédeni az idős, nem öntözéssel fenntartott, alacsony hozamú szőlőtőkéket Barossában, különös tekintettel a grenacha, mataro, syrah, vagyis GSM fajtákra.
Nyitott fa erjesztőkben kezdte az életét, majd 50%-ban új francia, 50%-ban többéves francia hordókban pihent.
Érett, intenzív illat: szilvalekvár, áfonya, szeder, étcsoki, karamell, némi száraz avar és friss dohány. Megkóstolva egy egyben lévő, erőteljes, intenzív bort kapunk. Kifejezetten lendületes savak és a közepesnél kicsit nagyobb test, amely nem akar maga alá temetni. A tanninok puhák, selymes érintésűek. Elegáns bor, sok gyümölccsel (szamóca, szeder), amelyet toffefee, sült hús, fahéj egészít ki. 7,5 pont

 

rockfort.jpg

Rockford Borászat, Barossa Shiraz, Basket Press 2001
Robert O’Callaghan nevével fémjelzett ikonikus borászat, amely 1984 óta készíti a Basket Press shirazt. Az alapanyagot helyi szőlőtermelőktől vásárolják, akik 60-136 éves tőkéket művelnek.
Érett vörösbor illat, amely nem harsány, inkább elegáns. Egész széles skálán mozog az illatvilág: fekete ribizli, szeder, fekete cseresznye, hecsedli, fekete ribizli, földesség, cserzett bőr, pici animalitás, kávé, dohány, karamell, mentol, herbák. Ez a gazdagság ízben is folytatódik. Szép egyensúlyt mutat, elegáns, de most van a csúcson. Finom, puha tannin, jó savak, a közepesnél nagyobb testet mutat. Tetszik ez érett, visszafogott eleganciája. 8 pont

 

head.jpg

Head Borászat, The Redhead Shiraz, Eden Valley - Barossa, 2012
A nagyon fiatal pincét 2006-ban alapította Alex Head, aki célul tűzte ki, hogy Rhône-i fajtákból készít bort Barossa és Eden Valley területekről. Alex nagy rajongója a Côte-Rôtie alrégiónak, amelynek tiszteleg a Blonde és a Brunette Shiraz borokkal. A portfolió csúcsán a Redhead áll, amelynél az organikus, biodinamikus alapanyag az Eden Valley-beli Angaston városából származik, ahol a talaj sárga agyagrétegen kialakult, porózus vörös agyag. Vadélesztővel erjedt, 2/3-ban egész fürtösen. Nagy hordóban érlelődött két évet.
A fiatal korát igazolóan intenzív, szinte parfümös illat, amely herbákat, cassist, vadmálnát, szilvát, eukaliptuszt, édes fűszereket és friss vért vonultat fel. Megkóstolva az alkohol melegít, a tannin viszont puha és bársonyos, a savak finoman támasztják a bort. Nem tolakodó, de intenzív. Komoly hangvételű, sűrű, de szép eleganciát megtestesítő bor. 8 pont

 

divine.jpg

Yelland & Papps Borászat, Divine, Barossa Shiraz, 2013
A Michael és Susan Papps borászházaspár alig pár hektárt művel a Barossa borvidéken. A butikborászat egészen sokféle fajtával dolgozik: shiraz, cabernet sauvignon, grenache, mataro, vermentino, carignan, roussanne, barbera és primitivo.
Intenzív illat lép ki a pohárból. Sokrétű aromaprofiljában fekete ribizlit, szilvát, szedret, kávét, kakaóport, fekete borsot, sült húst, medvecukrot, fahéjat, vaníliát, ásványokat fedeztem fel. Markáns, férfias tannin határozza meg textúrát, mindenhol jelen van a szájban. Vastag, húsos bor, élénk savakkal. Ízében is fekete ribizli, szilva, füst, kávé jelenik meg. 7,5 pont

 

torbreck.jpg

Torbreck Borászat, „Descendant” Barossa Shiraz, 2008
A Torbreck pince 1994 óta, a klasszikus Rhône-stílusban igyekszik megmutatni a Barossa völgy potenciálját. 1840-es években telepített szőlőket is művelnek, elsősorban a GSM-re fókuszálva. A bor neve, leszármazottat jelent, utalva a sokgenerációs, közel két évszázada szőlőt művelő családokra, akik termésére alapul a Torbreck borok minősége. A Descendant alapanyaga a pince melletti 1994-ben telepített dűlő termése. A shiraz együtt erjed a viognier fehér szőlővel, amely eljárás megszokott, tradicionális a Rhône völgyében, de Barossában a Torbreck alkalmazta először ezt az eljárást. Az erjedés után 18 hónapot töltött hordóban.
Minőségi illattár fedi fel magát már az első pillanatban (mentol, herbák, aszalt szilva, fekete olíva, kakaópor). Megkóstolva egyensúlyos, elegáns bort ismerhetünk meg. Puha tannin, selymes textúra, szép savak jellemzik. Semmi sem túlzó benne, a test is inkább csak közepes. A lecsengés nagyon sokáig a szájban marad. 8,5 pont

 

Előadónk minden évben készül egy borral, amelyet vakon kóstolunk és próbálunk beazonosítani. Évről évre magyar bor került a poharakba, most viszont egy kaliforniai vörös tett próbára minket. Íme:

thorn.jpg

Prisoner Wine Company, Thorn, Napa Valley Merlot 2014
A kaliforniai Rutherfordban található pincét a Huneuus Vintners alapította, de 2016 óta a Constellation Brands tulajdonában van. Címkéikre a különleges, provokatív stílus jellemző.
A Thorn címkéjén merlot van feltüntetve, de valójában házasítás: 77% merlot, a többi syrah és malbec. A francia hordók mellett magyar tölgyet is használtak. 30% volt új hordó. Intenzív aromák törnek elő a pohárból, amely komoly mélységeket sejtet (szeder, áfonya, cédrus, mentol, kakaó, szilva). Selymes érintésű korty, sok, de érett tanninnal, vastag testtel, kerek savakkal. Ízvilágát szilvalekvár, cassis, vanília, csoki, pörkölt jegyek határozzák meg. Megfelelően hosszú finis. 7 pont

 

wendy.jpg

Wendouree Borászat, Clare Shiraz 2002
A Wendouree pincéről már sok mindent leírtam, hiszen 2016-ban az aktuális Halász-est erről a pincéről szólt.
Egy meleg évjárat shiraz bora, amely több mint 100 éves tőkékről származik. Elképesztően intenzív, az öregedés legkisebb jele nélkül. Lédús, erdei gyümölcsök (szeder, áfonya, szilva, cassis) sokasága vonul fel illatban, amelyet elegáns hordófűszerek egészítenek ki. Erőteljes, intenzív struktúra, finom szemcsés és jól integrálódott tanninnal, élénk savakkal. Ízé étcsoki, mentol, vanília, fekete ribizli, szilva, fekete olíva gazdagítja. Elegáns és sokáig tartó lecsengés. 9 pont

Wendouree Borászat, Clare Shiraz 2015
Ez a shiraz az 1893-as és 1919-es telepítésű gyalogtőkék termése. Belegondolni is borzongató. Kifejezetten intenzív és parfümös illat rengeteg gyümölccsel és némi füstös, cédrusos, medvecukros, fahéjas, kakaós hordóaromákkal. Megkóstolva nagyon elegáns, semmi nem túlzó benne. Intenzív, de nem akar maga alá teperni. Magas szintű egyensúlyt valósít meg. Mély és részletes struktúrával, mindenhol jelen van a szájban. Finom szerkezetű tannin, szép savak, a közepesnél nagyobb test. Nagyon hosszú lecsengésű bor. 8 pont

 

 

prodigy.jpg

Katnook Borászat, Coonawarra Shiraz, „Prodigy” 2009
A Katnook Borászat fontos szerepet játszik az ausztrál borágazat történelmében. 1896-ban a pince fészerében készítette John Riddoch a régió, Coonawarra első szőlőoltványait – Katnookban született meg a Coonawarra borvidék. Riddoch akkor 70 hektárt telepített. Az új éra 1971-ben kezdődött, amikor Wayne Stehbens új ültetvényeket hozott létre.
A poharat meg sem kell pörgetni, dől ki belőle az illat kavalkád. Cassis, érett szilva, fekete olíva, kakaó, vanília, fekete bors, mentol. Testes, gazdag, komoly mélységet mutató bor. Lendületes savak, puha, selymes tannin, húsos test. Intenzitása és gazdagsági kikezdhetetlen. Szinte végtelen hossz. 9 pont

 

 

velvet_glove.jpg

Mollydooker Borászat, „Velvet Glove” McLaren Vale, Shiraz 2016
A korábbi évek során több Mollydooker bort is megismerhettem az ausztrál borkóstolókon. A pincéről itt is írtam. Ez a shiraz amerikai hordóban erjedt és érlelődött.
Brutálisan intenzív, szinte parfümös illat erdei bogyósokkal és finom fűszerekkel. Cassis, áfonya, bors, szilva, fekete tea, étcsoki, vanília, medvecukor, dohány. Megkóstolvaa nagyon intenzív és mély, részletes borral találkozunk. Hömpölyög az édes, lédús gyümölcs és az édes fűszerek sora. Puha tannin, tüzes alkohol, visszafogott savak. Nagyon hosszú élményként marad a szájban. 8,5 pont

 

A bejegyzés trackback címe:

https://abormegen.blog.hu/api/trackback/id/tr8314162935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása